Rendkívül intelligens, nyitott családról mesélek. A nagymamit a városunkban sokan szeretik, tisztelik, mert mindent tud a fűről-fáról, és olyan csudákról, amiben neki része volt a természet révén. Az ő segítsége pedig sok nyavalyát csendesített. Családja is hasonlóan kedves és figyelmes.  Unokája egyidős a kisebbik lányommal. Jövőre mennek iskolába. Találkozásaink mindig a gyerekek köré fonódnak. Derűjének nyoma sem maradt, amikor magam is a kisunokájáról érdeklődtem.

- ...nem tudom, megy-e iskolába...

- Miért! Értelmes, vidám, eleven kis fickónak ismerem. - válaszoltam csodálkozva.

- Hát, tudod, vele sok a probléma. - válaszolt csöndesen.

Magam is hallottam hírét, de sosem akartam tolakodóvá válni, az okokat firtatva. Azonban most olyan direkt válasz kaptam, hogy visszakérdeztem.

- Olyan eleven gyerek. Csecsemő korában mindig sírt, aztán egy oviból már kiutálták, az újban azonban szeretik. Beszédhibás, állítólag hiperaktív. A lányom évek óta viszi mindenféle fejlesztésre, hátha segít.

- ...mégis, mit mondanak?

- Semmit. Legalábbis nekem semmit. - mondja a nagyi. - Szerintem semmi baja. Ha velem van, egy fél mesekönyvet is csendben átnézünk, utána is csak annyit mond, ami a kis okos buksijában előtör a könyv által. Eleven, de más gyerekek is, nem? Mi a baj? Nem tudom. Talán a lányommal van a baj. - teszi hozzá csendesen.

- Az én lányom is beszédhibás, eleven is. Ő is elvan csendesen, ha foglalkozunk vele. - vigasztalom.

...aztán persze -ahogy szoktam -, továbbviszem magammal a hallottakat.

A csoportunk harmada az oviban valamilyen beszédhibával küzd. Ebben a korban előfordul, és állítólag egyre több kicsinél fordul ez elő. 

A gyerek eleven: hallom sokszor. Szerintem az a dolga. A másik, hogy az elevenség relatív fogalom. Van, akinek az sem tűnik fel, ha a gyerek a "csilláron lóg", van, akit már az is idegesít, ha a kicsi kilép a szobájából. Szerintem egy gyerek arra való, hogy felfedezze a világot. Mérhetetlen energiájával pedig nem várható el, hogy a felfedezést "elméletben" tegye...

Egyre több gyerek problémás: BIZTOS?

Már írtam erről. Nem mi vagyunk problémásak? Akinek baja van, türelmetlen, ráadásul a kicsik még vakon követik a szülői mintát. 

Lehet, hogy a gyerek kicsit eltér a szomszéd, a barátnő gyerekétől. Gondolkozunk arról, hogy milyenek voltunk mi gyereknek? Milyen természetűek vagyunk most? A másik szülő, nagyszülő milyen? Ne várjunk el higgadt nyugalmat egy gyerektől, ha mi mindenen jó hangosan felfortyanunk. Van egy-két szavajárásom, ha valami felbosszant. A lányaim ugyanezeket a szavakat használják, ha nekik nem sikerül valami. Nekem fel sem tűnik, hogy mondom, ők mégis használják. Még jó, hogy nem szoktam káromkodni...

Azt hiszem, szeretnénk, ha a gyerekünk pont olyan lenne, mint amit elképzelünk, mint a kiválasztott minta, mint a szomszéd "bezzegfia" . Pedig a "bezzeggyerek" lehet, hogy tökéletlenebb, mint a miénk, csak gondosan titkolják. Majd aztán később lehet, hangosabb lesz  bezzegék csalódása...

Nem akarom elbagatellizálni a devianciákat, a legtöbb esetben szakemberek által jól kezelhető problémákat. Csak néha áteshetünk a ló túloldalára. A gyerek soha - néha - gyakran működik úgy, ahogy mi szeretnénk. Szembe kell azzal is nézni, mit hozott tőlünk a génjeiben, mit nyújtunk neki mi magunk nap mint nap a kezdetektől, mi a fontosabb? Kiegyensúlyozott és elégedett legyen? Vagy minden áron zseni, híres, osztályelső, olimpikon, és utóbbiakat a gyerek akarja vagy mi? 

Azért gondolkoztam el a túlzásokról, mert hangsúlyozom, hogy normális, kedves, intelligens család gyermekéről beszélek. Ismerem is a kicsit. Azt is tudom, hogy a nevelés kapcsán is  bőven előtörnek a túlzások sokunkban.  Pedig a gyerek nem mi vagyunk. Nem érezzük, amit ő, nem éljük meg az életet helyette.

Van egy másik ismerősöm: diplomás, sikeres szülők. A gyerek pocsék tanuló volt végig. Szakmunkásképzőben asztalosnak tanult. A városban majd szétszedik, mert nagyon jól végzi a dolgát. Sikeres, pénze is lett elég. A szülei nagyon büszkék rá. Elégedett az életével, kedves kis családja van már. Abszolút frusztrációmentes. Szerintem a szülők kitüntetést érdemelnek a hozzáállásukért.

Ha a gyerek problémás, keressünk meg egy-két szakembert. De mindig kezdjük a vizsgálatot önmagunkban! A szakember is csak úgy segíthet. Ha kell egyáltalán