Egy hat éves, Verdákat és Pókembert imádó, fiúkkal barátkozó, mégis TALPIG KISHÖLGY kérdezgeti ezt tőlem naponta! Egyszerűen nem hisz nekem: mert a NŐŐŐ, az nagy cicijű, magas sarkúban libbenő, festett szemű, rúzsos ajkú, sok cipője és táskája van. 

A minap szomorú feladatnak tettünk eleget. Hatéves lévén, kötelező oltásra mentünk Orvos Bácsihoz. Szorongott nagyon, de megfogadta, hogyha a nagylányok tényleg nem sírnak, akkor ő sem fog, mert akkor esetleg ő is NŐŐŐ lehet. Így történt. Orvos Bácsi szobájában sok ismeretlen kincs lelhető, ki is szúrt a nőnövendék egyet.

- Ez meg olyan, mint egy táska! - mutatott a kincsre sóvárogva.

- Szeretnél egyet? - kérdezte mindent értőn Orvos Bácsi.

- Igen! - sóhajtott elhalón a hat éves.

Hófehér szütyővel vonultunk hát végig a városon. Benne a játékok, amik nélkül el nem indulnánk otthonról. Amerre jártunk, mindenhol megtudták, hogy Neki- a nőnövendéknek-új táskája van. A piac, a bolt, a fagyis, az ismerős járókelők min-mind megtudták. Elérkeztünk törzshelyünkre, a pékségbe. Irtó jópofa fiatal lányok a kiszolgálók, mindig szóba  elegyednek az enyéimmel. Most sem állták meg szó nélkül:

- De szép táskád van!

- Igen, kaptam Orvos Bácsitól, mert bátor voltam!

- Egy ilyen nagy lány már lehet is bátor! - tromfolták. - Szereted a táskákat? - faggatták tovább.

- Imádom! ...meg a cipőt is! - kiáltotta lánykám.

- Hú! Te egy vérbeli CSAJSZI vagy! - kiáltották a lányok!

Hatéves nőm teljesen magán kívül libbent hazafelé. Eufóriásan hajtogatta:

- Hallottad?! CSAJSZI vagyok! Igazi NŐŐŐ! Végre! Mostmár mindenki látja! Erre vártam!

...nagyon örültem az örömének. Három nő van szűk családunkban. Nem is "akárminők". Sokan szánták a zuramat, hogy kisebbségben van, de rajta valahogy nem látszik az elnyomás. Ilyenkor mindig azt mondja:

- Imádom a nőket, és nekem három jó nő jutott, másnak meg egy se!