A nagymamiról Halász Judit dala és Dajka Margit azonos címszerepe mellett persze Tábori Nóra Padlás-béli alakítása igencsak kifejezi a lényeget. Ilyen nagymamit kívánok mindenkinek.

Nekem kimondottan szerencsém volt, mert sokáig nem is találkoztam másmilyennel. A mi családunk kimondottan gyerekbarát. Idősebb rokonaim szinte reszkettek az örömtől, ha valamelyik csekély korú rokonnal találkozhattak. Tipikusan még a csillagokat is lehozták volna az égből, ha kéri.

Egészen közelről láthattam anyukámat, ahogy lelkesedik a nővérem fiaiért. Amikor csak kellett, vigyázott rájuk, elvitte őket üdülni, megfőzte a kedvenc ételüket. Keresztanyám szintén szupernagyi volt.

Amikor jelenlegi házunkba költöztünk, kaptunk hozzá nagymamit is. A szomszéd néni - aki nem mellesleg dadusként dolgozta végig életét-, száguldó mama, aki akkor boldog, ha jön-megy az unokái és dédunokái között. Ráadásként az én két lányommal is foglalkozik. Mindezt hihetetlen nagy szívvel és vidámsággal.

Aztán ismerek még olyan családot, ahol azért költöztek a "gyerekek" haza külföldről, mert a nagymaminak majd megszakadt a szíve, hogy nem látja rendszeresen az unokákat. Van olyan mami is, aki inkább megvon magától mindent, csak a szeme fényével lehessen. 

Az óvodában is találkozok jóféle nagyanyókkal!

Bocsi a nagypapiktól!!! Ők is nagyon fontosak ám! Csak a tyúkanyóság beszélt belőlem, hogy kihagytam őket.

A lényeg, hogy számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy a nagymamák-papák ne az unokák körül legyeskedjenek. 

Azért kaptam néha gúnyos félmondatokat itt-ott, de ami nem a szúrja a szemem, azzal nem szoktam foglalkozni. Amikor azonban közelebb álló, jól ismert családban tapasztaltam, hogy nem mindenhol természetes a hozzáállás... akkor elgondolkodtam, és figyeltem.

Anyukám egyik szomszédja a falra mászik, ha jönnek évente egy-két röpke látogatásra a gyerekei. Nem bírja a zsivajt, a koszt, a házi munkát, ami ezzel jár. Egy másik néni inkább visszament nyugdíjasként a munkahelyére, nehogy rábízzák az unokát. Másik eset: nagymama épp azért mondott fel, mert az otthon ülő sorstársa nem vigyázott a kicsire. A szülők meg persze dolgoztak.

A legdöbbenetesebb azonban az az eset, amikor a nagymama azt képzelte, hogy felnevelte a gyerekeit, kirepültek, innentől pedig hagyják őt békén: ne is látogassák, mert akkor ugyebár szintén sok lesz a házi munka. Nem is érdekli őt még olyan szinten sem a rokonság. hogy felemelné a telefont, élnek-e még egyáltalán.

Nem vagyunk egyformák! - legyintetek fásultan. Mindannyian tudunk "ijesztő" sztorikról, és az a legjobb, ha ezekről csak hallunk, és nem a bőrünkön tapasztaljuk!

Csak belegondoltam abba, hogy én, aki élek-halok a saját lányaimért, elképzelhetetlennek tartom, hogy az unokáimért ne így éreznék. Ráadásul akkorra már  "a jó nagyanyó otthon ül..." ráérek, és halálra unnám magam, ha nem törnék rám az ajtót farkaséhesen utódaim.

Szóval: aki nem szereti az unokái zsünnyögését, apró titkait, kacagását, bánatát meghallgatni, az vajon szerette a gyerekeit úgy igazán?! Vagy ők azok a szülők, akik minden létező alkalommal tüntetik el a gyereküket otthonról, ha megtehetik. Leszögezem: nem azokra gondolok, akiknek nincs más megoldás a szünet alatti gyerekőrzésre. Egy csomó ismerősöm passzol, ha kell, ha nem. Sokan már pénteken viszik, és van, hogy a nagyik viszik hétfőn az adott intézménybe a gyerekeket.

Amikor megkérdezem: mit csináltok minden hétvégén?

A válasz: semmit, csak ki kell pihenni az egész hetet. Azért van a nagyszülő, hogy foglalkozzon a gyerekkel.

Igen. Azért. Is.

Meg az édes szülője is azért volna...

Természetesen értem én, hogy nagyon jó egy tyúkanyós nagyszülő az unokának. De emellett tyúkanyós legyen az édes szülője is. Mert aki a saját gyerekét passzolja, az biztos az unokáját is hárítja majd.

Remélem, ha a lányaim felnőttek lesznek, akkor is elégedettek lesznek a szüleikkel, meg a gyerekük nagyszüleivel!

Örülök, hogy a lányaimnak van egy IGAZI nagyanyjuk és egy IGAZI nagyapjuk. Legyen mindenkinek, mert "...mit ér egy nagymama unokák nélkül..." /Padlás/

Ugye?!