Amikor kicsi voltam, nem jártam napközibe, mert anyu otthon dolgozott. Vele tanultam. Borzasztó volt. Kész idegbajosak voltunk mind a ketten. Utáltam az egészet. Csak az anyutól való félelem tartott vissza attól, hogy ne tanuljak meg. Az egész alsó tagozatot pedig gyűlöltem. Magányos voltam, és a rettenetes, gyerekutáló tanító nénink sikeresen vette el a kedvem a sulitól. Felsőben már voltak jó tanáraim, akiknél ciki lett volna lebőgni. A jó értelemben vett iskola, a remek tanárok azonban főként  már a gimiben tanítottak. Meg akkorra már lett annyi eszem, hogy tudtam, miért KELL tanulni!

Naivan úgy gondoltam, a gyerekemnek már jobb lesz. De nem! Pedig neki tényleg jó tanítói vannak. Napközis, ahol 99%-ban megtanulja az anyagot. Ám ő is nagyon magányos, és valami miatt nem nagyon érdekli az egész. Csakis miattam tanul. Meg is mondta.

Híres gyerekpszichológus fejtette ki egyszer, hogy az alsó tagozatnak az volna a fő feladata, hogy megtanítsa a gyerekeket tanulni, mert később akkor nem lesznek problémák. Tudom, hogy nem mindenki szeret, akar, lehet, hogy nincs is ahhoz képessége, hogy szeressen és jól tanuljon. Csakhogy a gyerekemnek egyébként jó feje van, átlagostól magasabb az intelligenciája, és mégsem. 

Nem akarok hárítani, de lehet, hogy ezt is tanulni kellene, csak nincs rá idő?!

Mert akkora a tananyag! Erről azonban nem a tanárok tehetnek. Szerintük is hatalmas a tananyag. A rajz, tesi, technika órák rovására tudják befejezni főként a reál - matek, környezet - tárgyakat. A lányom harmadikos és 1000-es számkörben oszt-szoroz. Ám bizonytalan sokszor. Gondolom azért, mert elmélyülni már nem volt idő. 

Arra is emlékszem, hogy annak a sok mindennek, amit meg kellett tanulnunk, annak talán a negyedét, ha használom - ritkán. Én humán szakos voltam, gőzöm nincs már, mit kellett a reál tárgyakból magamba tömni. Nem tudom, mert a hétköznapi életben nem volt rá szükség. Ám attól már rég messze vagyunk, amikor én voltam kisdiák. Most még jobban rohannak. Miért? A gyerekek 7 évesen kezdik a sulit, érettebben, mint én, mégsem birkóznak a teherrel. Soha ennyi problémás és figyelemzavaros diák nem volt, mint ma. Aki pedig nagyon kiemelkedő tudást akar a gyerekének, az még viszi külön órákra. A 7-10 éves gyerekek egy komplett munkaidőt töltenek a suliban, utána pedig még viszik őket tovább. Persze én is viszem, sportolni. Mert irdatlan mozgásigénye van a lányomnak. Ám már felvilágosítottak, hogy felsőben abba kell hagyni, mert külön nyelvóra nélkül nem lesz felsőfokú nyelvvizsgája érettségire! Jobb, ha a "léha" sport helyett valami "fontosabb" időtöltése lesz a gyereknek. Nem rosszindulatból kaptam a tanácsot. Gimnáziumi tanár ismerősöm mondta tapasztalatból. Irdatlan mennyiséget kell bebiflázni, akkor is, ha tudjuk, hogy az haszontalan. A tanulás módszere, a tananyag pedig jócskán hagy kívánnivalót maga után. A nyelvtanulás is ilyen: beszélni nem tudnak a magyar diákok, csak ha megtehetik a szülők, hogy egy évre kiküldjék a csemetéjüket az adott nyelvű környezetbe. Pedig a szókincset kéne fejleszteni, nem a nyelvtant magolni.

Bevezetik a hamburgeradót, mert gyalázatos az egészségi állapotunk, ahelyett, hogy a mindennapi sportra teremtenének feltételeket.

A gyerekek kézügyességét nem is vizsgálják, pedig alsós korban ez lenne az egyik legfontosabb.

Elnézést kérek az alternatív iskoláktól, meg a túlterhelten is külön figyelő tanárokról. A többségről beszéltem.

Annak idején mi se tudtuk még érettségikor sem, hogy mik is akarunk lenni. Ez bizony mára sem változott. A sok bifla mellett már nem marad idő gondolkodni és a fantáziát fejleszteni.

Szóval, a gyerekeket ki, mikor, hogyan tanítja meg tanulni?